Aldrecht birtok

First topic message reminder :

Egy hatalmas birtok Dromund Kaas nyugati részén.

*Ki tudja, mennyi ideig ül ott az asztalnál. Az éber alvás nem túl pihentető, bár még ez is több a semminél. Ez a féléber állapot viszont álomképekkel jár, vagyis inkább...rémálomképekkel.
Kreditekkel teli bőröndök, kulcscsörgés, kék fény.
Sötétség.
Nabooi naplemente. Egy kéz érintése a vállon. Temetési menet.
Poharak az asztalon, pókok, kémcsövek, vér, víz, sóhaj, csukott ajtó, csattanás.
Csönd.
Léptek zaja.
Valaki közeledik...
Üvegtörés.

Connie a töréshangra riad fel, ami túl valóságosnak tűnik számára. Kinyitja a szemeit, és kissé meglepődve konstatálja a hang valóságalapját: a törött poharat a padlón. Az álomképek hatására lökhette le az asztalról, ám ami még váratlanabb fordulat számára, hogy a fejvadász is ott tartózkodik a szobában. Döbbenete azonban nem ül ki arcára.
~Vajon mióta van itt? Remélem, legalább nem beszéltem álmomban...~
Még kissé az alvástól kábultan, de feláll és összeszedi a pohár maradványait a földről. Még szerencse, hogy üres állapotban sikerült lelöknie.*
-Bocs.
*Fogja a szilánkokat a kezeiben, és el is indul azon nyomban kifelé. Eszében sincs bárkivel is egy helyiségben tartózkodni. Azon jár már az esze, hol találja a hulladékledobót, vagy egy szimpla mezei szemetest. Az álom hatása azonban még mindig rajta ül, az ébredés pillanatától kezdve kissé ráncolja a homlokát, gondterhelten.
Csak remélheti, hogy egy vacak pohár miatt nem hívja vissza a fejvadász és nem kínozza meg ő is. Az már minden határon túlmenne. Harris igazából nem is tudja, hogy engedelmességgel tartozik-e ennek a férfinak. Ez szöget üt a fejébe, s megtorpan éppen az ajtóban. Visszafordul a férfi felé.*
- Neked kell engedelmeskednem ezen a hajón? Mégis mi a dolgom itt?

- Ahogy óhajtja...
*Mielőtt még elindulna a szobája felé, benéz a lakrészbe, ahol jó erőben lévő társa, hangos horkolás kíséretében szundikál. Grens ennek ellenére felébreszti, majd elmondja mi a teendő. Azzal a fejvadász folytatja útját, társa pedig morcosan kisétál a folyosóról a lány cellájához.*
- Nos hölgyem, remélem megérte magának ez a sok pofázás.
*Kikapcsolja az erőmezőt, majd mielőtt a lány bármit is tehetne, Price megragadja a karját és a mentőkabinhoz hurcolja. Amint odaér bedobja a lányt, majd rázárja az ajtót.*
- Jó utat!
*A magas férfi úgy tesz mintha épp a kilövésen ügyködne, de csak teljesen hasztalan gombokat nyomogat a terminálon, majd miután "végzett" a mentőkabin furcsa hangokat kezd kiadni. Miután úgy vélte eleget nyaggatta a szállítmányt, kinyissa a kabin ajtaját, majd nem túl udvarias módon visszadobja a hölgyet, nem túl otthonos kis cellájába.*
- Szerencséd, hogy érted kapjuk a pénzt, te nagyszájú liba...
*Azzal egy hatalmas ásítás kíséretében ismételten eltűnik a lakrész környékén.*

*Grens már az ágyán ült mikor a lány leütötte a mellette lévő üres poharat. Nem csodálkozott ezen, elvégre a "róka" meglehetősen szörnyű rémálmokkal küzdhetett ha így rángatózott álmában.*
- Semmi probléma.
*A vörös azonnal nekilát feltakarítani a szilánkokat, és miután összekaparta mindet, az ajtóhoz lép, azonban meg is áll. A feltett kérdés kissé gondolkodóba ejti a férfit, elvégre semmi ilyesmit nem tisztázott, enyhén elmebeteg megbízójával. Végül megvonja vállát, majd nemtörődöm hangnemmel a lányhoz szól.*
- Én rád bízom a döntést...
*Félresöpri arcából a hajat, majd nagyot kortyol a kezében lévő italból. Meglehetősen tömény egy löttyel van dolga, de hála a sok évnyi tapasztalatnak, számára ez meg sem kottyan.*
- Miért kéne nekem megmondanom, hogy mit csinálj? Azon a ronda nyakéken nem éppen az szerepel, hogy az én tulajdonom lennél.

A hajó útja nyugodt volt a peremvidéki planétáig, ahol már landoláskor lerítt, hogy itt lassan hatalmas homokvihar lesz. Amint beértek a bolygó légkörébe Alex Grens engedélye nélkül besétált a pilótafülkébe, majd addig állt a pilóta felett amíg az át nem adja neki a kormányt, majd eztán kiküldte őt a fülkéből. Egy kör alakú épületbe szálltak be, a belseje üres volt és hajók leszállópályájaként funkcionált. Miután letették a gépet Alex visszaengedte az urat a helyére, bár már feleslegesen elvégre landoltak és törölte a koordinátákat, grimaszosan vigyorgott rá majd egyenesen Grenshez rontott.
-Mond meg a legénységednek, hogy hagyják békén az árut, vagy nem kapnak részesedést. Az emberek kint várnak.
El is sétál mielőtt választ kapna. Kilépve az űrhajóból másik két ember csatlakozik hozzájuk, mindkettőnél fegyverek vannak. Connie leszállásakor fütyörésznek, sugdolóznak és bámulják, de mást nem tesznek vele. Egy központi szobába vezetik őket, melyekben lépcsősen helyezkednek el a székek. Középen egy hasonló kivetítő van, mint Dexternél volt, csak nagyobb. A képen a sivatag van rajta. Az egyik ottani ember kezdi ismertetni a térképet.
-Rendben van emberek, a terv egyszerű de mégis sok pénzt hoz majd a házhoz. A Stroogenek gazdagabb vállalkozók, akiknek mindenük a drága családjuk. Ebből fogunk mi profitálni. Az áru amit utaztattak nem más, mint Elizabeth kisasszony, apuci egyetlen lánya.
A térkép ekkor nagyobbodik és kisebb pontok jelennek meg rajta.
-Itt kezd érdekessé válni a dolog. Ezek a pontok lesznek a segítségükre a sivatagban, ha ezeket követik akkor remélhetőleg senki nem veszik el a sivatagban, ha pedig mégis akkor a járulékos veszteségekkel mindig számolni kell, nem igaz? Na tehát, a terv egyszerű, de mégis nehéz. Követik a jelzéseket a homokviharban egészen a B pontig. Itt várja majd önöket a következő eligazító a további instrukciókkal. Végeztem, mehetnek.
Pakolni kezd, azonban félúton egy apró szerkezetet dob Grens és Bryan kezébe.
-A Főnök küldi, hogy...kordában tartsátok a cicust.
Biccent Connie felé. Ha egyikük is kipróbálja, akkor azt tapasztalja, hogy a nyakörv sokkolja a lányt. Mivel most már senki nem bizonyult hasznosnak számukra ezért akár indulhatnak is, nehogy vadabb viharba keveredjenek.

Végtelen unalmamból Grens egyik társa szabadít ki. A cellából kivonszol, aminek nem nagyon örülök, és kicsit félek is, majd a már jól ismert mentőkabinba cipel. ~Ez valami rossz vicc?~ Tudom, hogy nem tehetnek velem semmit, de mi van, ha tényleg nem érdekli őket? Vállat vonok, és nekidőlök az ajtónak. Mivel háttal álltam, nem látom, mit csinál a férfi, csak miután a kabin különös hangokat ad ki, akkor kezdek pánikba esni. Kapkodom a levegőt. Nem azzal van a baj, hogy meghalok, mert inkább, mint rabszolgaként élni. Az a probléma, hogy én még nem készültem fel a halálra. De nincs időm. Kinyitom a számat, hogy egy nagyot kiáltsak, ám a torkomban gombóc keletkezett, ezért egy hang sem jön ki rajta. Majd az ajtó kinyílik, én pedig kizuhanok rajta, egyenesen a férfi lába elé. A hajam a szemembe hullik, így egy nagyot fújok, hogy lássak is, majd a férfi nem túl kedvesen visszazár eddigi helyemre.
- Pedig azt hittem, végre eltűnhetek innen! - jegyzem meg gúnyosan. Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy mindenki kedvére dobálózhat velem. Persze nem teszem szóvá, mert a végén tényleg valami bajom esik. Nagy nehezen elalszom. Rémálmok gyötörnek. Megbízó levelek és rabszolgák szerepelnek benne...
Hamarosan felriadok. Pont akkor, amikor leszállunk. Nem figyelem, merre vezetnek, csak akkor, amikor megállunk. Észreveszem, hogy két férfi csatlakozott hozzánk. Egy harmadik pedig magyarázni kezd. A férfi igazat mond, de mégis dühbe gurulok. Ne beszéljenek a családomról úgy, mintha itt sem lennék! Mindegy, már van egy tervem, szóval lenyugszom... Szép türelmesen várok, hogy elinduljunk, mert úgy sincs jobb dolgom. Nagyon unatkozom, de nincs mit tenni, várnom kell. Még leülni sem merek, nehogy még ezért is beszóljanak nekem. Kicsit tartok a vihartól, azonban valószínűleg megvédenek, mert én vagyok az "áru". Sóhajtok egyet, majd a vihar miatt eszembe jut, hogy, ha tényleg abba kerülünk, a hosszú hajam csak hátrány lesz, ezért előveszek egy hajgumit, és szép lassan befonom a hajamat. Teszek bele néhány csattot is, de az a tincs csak nem marad a helyén, ezért az folyton a szembe hullik. De már megszoktam. Szerencsére ezzel rengeteg idő elmegy, mert egy bonyolult fonatot készítettem. Valószínűleg hamarosan indulunk, már én is menni szeretnék. A lábaim már elzsibbadtak, de most én vagyok az alsóbb fokon a ranglétán, így várnom kell... Akkor türelmes leszek. Jobb dolog híján megnézem magamnak az összegyűlteket. Először a vörös hajú nőt. Az arcát nézem, amikor egy nagyon is ismerős hangot hallok. Egyből odafordulok, és amint meglátom a sötét barna hajat, már el is indultam. Messziről szóltam hozzá.
- Alex?  - tettem fel a költői kérdést. Szinte azonnal megfordul, az arcán kíváncsiságot és az arcára fagyott mosolyt vélem felfedezni. Én még dühösebb lettem, azonban egy kis elkeseredettség és csalódás is társul hozzá. Könnyek marják a szememet, de nem engedem kifolyni őket. Mivel visszatartom a sírást, a torkomban ismét gombóc keletkezik, ezért alig bírok kinyögni bármit is.
- Mégis mi a fészkes fenét keresel itt? Pont te?! Te vagy az, aki ellenem fordul? Lehet, hogy te szolgáltattad az információkat a családunkról? Mégis miért? Az egész barátságunk egy hazugság volt? Én megbíztam benned! - A kezemet ökölbe szorítom, mert közel állok ahhoz, hogy megüssem. Az pedig nem tenne jót nekem. Ezért miután két könnycsepp kicsordult, elfordultam tőle, és elindultam a másik irányba. Még elmosódottan érzékelem, hogy utánam kiált, de nem hallom a lépteit. Tehát igaz. Meg sem próbál utánam jönni, ő már rég lezárt engem. Teljesen magamba zuhantam, ezért muszáj leülnöm valahova. A legközelebbi székre ledobom magamat, és egyből a kezembe temetem az arcomat. Mégis miért tette? Ennyire vak voltam, vagy csak ennyire jó színész? Nem hiszem el... Nem gondoltam volna, hogy egy barátság szétesése ennyire fájhat. Letörlöm a könnyeimet, de nem mutatom az arcomat. Végigpörgetem az együtt átélt emlékeket, és biztos vagyok benne, hogy az elején még nem volt az ellenségem. Azóta változhatott... De erre nem akarok gondolni, ezért inkább arra koncentrálok, hogy jól jönne most egy homokvihar. ~Remélem, mind odaveszünk...~

*A kérdéseire jóformán nem kap választ. Úgy tűnik, még a férfinak sincs fogalma arról, hogy mi a helyzet, erről árulkodik az, hogy a kérdések hatására pár másodperc erejéig gondolkodóba esik. Harris érdekesnek találja a szituációt, és hirtelen szervezetlennek gondolja az egész küldetést. A válaszra a lány csak felvonja a szemöldökét. Nem számított ilyen válaszra... Igaz, semmire sem számított igazán. Nos, ha ezek szerint nem kell neki engedelmeskednie, akkor veszi a bátorságot, hogy megvonja a vállát, sarkon forduljon, és távozzon a szobából. A leszállásig a hajó egy aránylag kevésbé látogatott kis sarkában ül, rendezgetve a gondolatait. Nem törődik semmivel, és nem is érdekli senki. Még az sem, amikor még két katona csatlakozik hozzájuk, és fütyörésznek, meg sugdolóznak mögötte.
~Bámuljatok csak.. Visszakaptok majd mindent, mindannyian.~
Egy szobába irányítják át őket, ahol megkapják a kellő felvilágosítást és utasításokat. A homokviharon keresztül, megadott pontok segítségével kell a sivatagban bolyonganiuk. Azt az elfogott lányt kell átadniuk valakinek. Talán egyenesen az apjához viszik, vagy valaki máshoz, aki majd továbbviszi... Harrist nem is érdekli kifejezetten a dolog. Valamilyen szinten sajnálja a lányt, hogy ilyen helyzetbe került...de őt a pénzes apuka megmentheti. Rá viszont nem vár felszabadulás, amíg magát valahogyan ki nem szabadítja ebből az elnyomásból.
A szeme előtt dobnak oda "Grens úrnak" és a másik kutyának egy távirányítót a nyakörvéhez. Már csak az hiányzik, hogy próbálgassák is. Még egy-két áramütés, és nem fogja tovább bírni. Ezen a napon már túl sokat kapott, pihenésre sem volt igazán alkalma, és az előző csatornás kaland csak még jobban kimerítette.
Ideje, hogy elinduljanak, mert a vihar egyre erősödni látszik. Számára nincs hogyan, hová készülődni. A halálra úgysem lehet felkészülni. Úgy érzi, olyan ez az egész, mint egy túlélő dráma, és az a bizonyos "járulékos veszteség" igen nagy számú lesz, mire eljuttatják ezt a lányt oda, ahová kell. Olyan, mintha sakkfiguraként lennének jelen egy lehetetlennek tűnő játékban. Sok vészes helyzetet sikerült már túlélnie, amikbe vakon vágott bele, ám a homokviharban való túrázást még ő is öngyilkosságnak tartja. Talán ezúttal ő is odaveszik, és akkor véget ér ez az egész hercehurca.*

*Alex számára Grens nem jelent problémát, azonban Zenith már annál inkább. Jó darabig makacson ül székében, olykor-olykor gyűlölködő tekintettel néz a mögötte állóra, majd végül ráun és feláll.*
- Csupán egyetlen karcolás a hajón, és hidd el, hogy te nem fogod annyival megúszni.
*Azzal orra alatt nem túl kedves szavakat mormolva kisétál a pilótafülkéből. Miután a lány kisétált Grens szobájából, a férfi ismét nagyot kortyol az kezében lévő italból, majd hátradől és elterül az ágyán.*
~Ha előre tudom, hogy a jövőben vele kell együtt dolgoznom, még a Nar Shaddaan megöltem volna... Akkor legalább nem gyötörne az átkozott bűntudat... Meh, fene az "áldott jó szívem."~
*Nagy nyújtózkodás kíséretében felkel az ágyról. Sisakját ismét fejére téve kilép a szobából és nagy örömmel értesül róla, hogy végre megérkeztek. A hajóból kifelé az egyik kolonc meglepően nagy bátorsággal ront neki a fejvadásznak. Az áru épp az ajtón tervezné elhagyni a fedélzetet, amikor Grens a gallérjánál fogva visszahúzza, majd odalöki neki.
- Ahogy elnézem az árunak semmi baja, de ha ennyire a szívedre veszed sorsát, akkor rád bízom a felügyeletét.
*Ezzel le is zárja a beszélgetést, és végre elhagyja a hajó fedélzetét. Hamarosan Zenith és Price is csatlakozik hozzá. Mindkét férfi feje teljességében kendőkbe van bugyolálva, szemüket pedig speciális szemüveg fedi, amellyel gond nélkül láthatnak a homokviharban. A szedett-vedett társaságban két új illető köszönthető. Mindkettejük kezét fegyver díszíti. A két pribék egy központi terembe vezeti a "csapatot," majd egy másik férfi nekilát a terv ismertetésének.*
~Rutin munka. Egyedül a homokvihar zavarhat be, de arra is felkészültünk.~
*Amint végighallgatta a tervet, visszasétál a hajóhoz és egy apró ládával a kezében tér vissza. Leteszi a földre, majd leemeli a fedelét és nekilát szétosztani a tartalmát.*
- Kendők és szemüvegek a vihar ellen... Mindenki tegye fel, vagy védekezzen más módszerrel. Ha meghallom, hogy valaki azért rinyál mert homok ment a szemébe, azt isten bizony agyonlövöm.
*Az egyik férfi egy apró szerkezetet dob Grens és Bryan kezébe. A fejvadásznak szükségtelen volt az ismertető. Pontosan tudta, hogy mire volt jó a kicsike. Fél szemmel a "rókára" pillantott, majd övére tette a kis távirányítót.*
- Indulhatunk?

Végignéztem az egész műsort és végigmértem a társaimat. Egy fejvadász, egy rabszolga hercegnő és egy hisztikirálylány. Ezekkel egy sivatagban túlélni, hát tény és való, hogy nehéz lesz. A fejvadász és az emberei a legelviselhetőbbek, de tőlük meg... borsódzik a hátam. A kiselőadás végeztével az egyik őr egy sokkolót dob elém, nekem sem kell bemutatni a dolgot. Hozz ezt, hozz azt. Ezen gondolatok járnak a fejemben, de nem mondom ki őket. Rávigyorgok a vöröskére, majd kisétálok a teremből azonban amint kiléptem rátaposok a sokkolóra amitől az darabokra törik. Nagy volt a kísértés, de a múltam miatt tudtam, hogy csak a bátyám emlékét köpném szemen, őt nem venném emberszámba ha ugráltatnám a feminista királylányt. A folyosón a másik csapattársam fogad. Felsóhajtok, ez már megint megakarja veretni magát. Közéjük lépek.
-Hé, hé, hé... *emelem fel a kezeím* Dexter látni akar Alex, elég morcos... nem tudom mit csináltál, de... *óvatosan odébb ráncigálom Elizabethet a folyosón, de csak úgy, hogy ne fájjon neki, majd visszakiáltok Alexnak* Ha a helyedben lennék, akkor most indulnék..
Ahogy haladtunk a lánnyal az első letérőnél a falhoz húztam.
-Magácska a bolhapiacon vásárolta azt a kevés akármit amit észnek hívnak? Csak nézzen magára, megint megakarja veretni magát, vagy mi?

Eszembe jut, amit Grens mondott a fedélzeten. "Rád bízom a felügyeletét." Akkor nem néztem, hogy ki az, de most rájövök, hogy Alex fog végig kísérgetni. Erre a gondolatra azonnal felállok, és újra megkeresem. Néhány perces keresés után meg is találom, de nem a teremben van, hanem a folyosón. Egyedül van, hála az égnek, mert most nem volt kedvem még elküldeni valakit. Meg amúgy sincs semmi jogom hozzá... Oda állok elé, de nem nézek rá, hanem mellé. Még így is érzékelem, hogy mennyivel magasabb, nagyobb nálam. Kicsit kényelmetlenül érzem magamat, ez meg is lep. De ahogyan ő reagál, az még jobban. Egész testében megfeszül, a levegőjét pedig visszatartja.
- Figyelj... Elvileg neked kell kísérned, de erre semmi szükség. Amúgy is, hova mehetnék? Kivéve, ha meg szeretnék halni. De az ugye, senkinek sem lenne jó... - Fejezem be, és felnézek rá. Rosszul tettem. Az állkapcsát megfeszítette, zöld szeméből pedig süt az aggodalom és a megbánás. Erre nem számítottam. Teljesen kiszárad a szám, és megint előjön a sírhatnékom. De nem akarok előtte sírni. A feszült csöndet ő töri meg.
- Beth, ugye tudod, hogy te most... - Kezdi, de nem tudja befejezni, mert megjelenik Bryan. Dühösen nézek rá. Közénk áll, mintha verekedtünk volna. De kiderül, hogy csak üzenetet hozott. Elég vészjósló, ezért már ösztönösen összeszorul a szívem, hogy egyedül kell mennie Alex-nek. Próbálok ellenállni Bryan-nek, de persze magával húz, így szem elől tévesztem a fiút.
- Ugye, nincs bajban? Miért kell mennie? - kérdezem Bryan-től, de ő csak a falhoz húz. Bevillan, hogy elvileg Alex elárult, de mégsem tudom gyűlölni. A szám szélét rágom, és Bryan-re nézek. Nagy levegőt veszek, mert zavarban vagyok. Amit mond, egy kicsit megbánt.
- Nem vagyok hülye, de még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Igen, elkényeztettek, de nem féltetlenül érzem, hogy nagyon rossz lennék. - Eszembe jut Alex. ~Mostanság ez így fog menni?~ - És jelen pillanatban jobb lenne, ha eszméletlenre vernének, legalább nem kéne folyton hallgatnom, hogy mekkora egy nagyszájú hülye vagyok, és nem kéne Alex-en rágódnom... Nem kéne abban a tudatban lennem, hogy meghalhatok, vagy életem végéig rabszolga lehetek... - Sajnos eddig bírtam idegileg, és a könnyek végigfolynak az arcomon. A lábamból elszállt az élet, a megkönnyebbüléstől, hogy kiengedtem végre. A fal mentén lecsúszom a földre, és a kezembe temetem az arcomat. Egész testemet rázza a zokogás, de sikerül hangtalanul sírnom. Rájövök, hogy Bryan itt áll, és valószínűleg ennél is szánalmasabbnak hisz. Kinyögök valamit.
- Saj...sajnálom, hogy így kell lát...nod... De gon...gondolom mindegy ne..ked. Ugyanolyan szánal...mas vagyok a szem...szemedben... - Ezután nem szólok többet. A sírás lassan alábbhagy, egy idő után csak folynak a könnyeim, de nem olyan vészesen.

-Nem érzi úgy, hogy nagyon rossz lenne? "Hercegnő",ki kell, hogy ábrándítsam egy fogoly egyáltalán nem így viselkedik. És nem, nincs bajban a barátja, csak nem akarom, hogy a maga öngyilkos hajlamai miatt esetleg ne fizessenek ki teljesen. Nekem szükségem van erre a pénzre szóval ne csessze e..
A lány hirtelen bőgni kezd. Na nee, istenem... Ez most komoly?! Elég hamar összezuhan, mint egy... áh. Mielőtt leülne a földre elkapom őt, majd segítek neki talpra állni.
-Nem is ismerem magát így nem is alkottam önről képet. Na jó talán... Egy elkényeztetett királylány vagy, akit magán kívül senki sem érdekli.
Ezt talán nem kellett volna, valószínűleg pofon vág, de meg is érdemlem.
-Javaslom, hogy menjünk vissza a többiekhez. Lepasszoljuk magát az apjának, én megkapom a pénzem és maga élheti tovább a hercegnői életét és nem kell látnia minket.
Biccentek felé, majd odamegyek a többiekhez.
-Részemről indulhatunk.

Teljesen megnyugszom, letörlöm a könnyeimet, kicsit szipogok, de már jobban vagyok. Nagyon jól esett végre sírni egy kicsit.
- Akkor hogyan kéne viselkednem?! Mint már említettem, fogalmam sincs, hogyan kéne. Hé, Seggfej, miért kéne bármit is tennem a te hülye pénzed miatt? - Ezután megint ő beszél. A lábamat nézem, majd miután rájött, hogy mit mondott, elhallgat. Valószínűleg arra vár, hogy kiakadjak.
- Lehet - válaszolom halkan. Utána megint ő beszél. A mondandójára csak a homlokomat ráncolom. ~Mégis mit teszek, ha hazaérek? Valószínűleg egész életemben rettegek majd, hogy mikor fognak megölni Dexter felbérelt emberei... Már ha apám egyáltalán hajlandó lesz eljönni.~ Mielőtt elindulna, elkapom a karját, a füléhez hajolok, és nagyon halkan így szólok. Lábujjhegyen kell állnom, hogy odáig érjek, de most nem törődöm ezzel.
- Nem leszek biztonságban, mert Dexter és a hülye fejvadászai meg fognak ölni engem és a családomat - mondom, majd a szemöldökömet felhúzva nézek rá. Utána a többiekhez indulunk. Most így elgondolva, teljesen mindegy, mit teszek, így is- úgy is meghalok. Beleborzongok. Miután visszaértünk, Grens kioszt mindenkinek szemüveget, meg kendőket. Ha elkezdik felvenni, én is így teszek, addig nem.

*Grens kinyit egy ládát, és elkezdi kiosztani a védőfelszerelést, ami a homokvihar ellen szolgál. Harris is odaáll, szótlanul, és amint megkapja a szükséges holmikat, neki is áll, hogy "felvértezze" magát.
A nyakörvéhez küldött kapcsolók tényére nem is reagál. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal készül fel, nem egészen egy perc alatt. Volt már része homokviharokban... és a legtöbb alkalmat épphogy megúszták ép bőrrel, vagy legalábbis élve.
Amikor elkészül, végignéz a díszes társaságon. Talán még el is mélázik pár másodperc erejéig... De aztán visszatér a valóság talajára, amikor Grens felteszi a kérdését az indulásra vonatkozóan. Egy pillanatig hezitál, átfut az agyán, hogy érdemes-e megszólalnia, azonban végül a nem mellett dönt, és válaszul a férfi kérdésére csak bólint. Igaz, habitusához tartozik, hogy nem a szavak embere, inkább a tetteké, de emiatt sosem zavartatta magát.
A "válaszadás" után el is lép a csapattól, és várja, hogy ezután mi történik, esetleg kap-e valamiféle utasítást - nem mintha ínyére lenne mások kénye-kedve szerint ugrálni, csettintésre...*